Hírek

Elérhetőségek

GÖMÖR SZÍVE PÁLYÁZAT

kép

Projekt azonosító száma: TOP-1.2.1-15-BO1-2016-00039

Szerződött támogatás összege: 286 934 104 Ft

Projekt címe: Gömör Szíve - Szív útjai

Kedvezményezett neve: Putnok Város Önkormányzata

A támogatás mértéke százalékban: 100 %

Megvalósítási helyszín: Gömörszőlős, Imola, Szuhafő, Ragály, Trizs

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2019.02.28.

A Gömör Szíve program középpontjában a helyi piac újraépítése áll. A piac két alapvető eleme a kereslet és a kínálat. A helyi kereslettel a konzorciumban levő falvak esetén az a probléma, hogy kis létszámú népességük nem támaszt fizetőképes keresletet, egy-egy helyi vegyesbolt működése is nehézkes. A helyi árutermelést a versenyképtelenség, és a megfelelő üzemméret hiánya gátolta meg, a hagyományos mezőgazdasági termelés, vagy a kézművesség nem tudott versenyezni a multinacionális áruk olcsó kínálatával, illetve a helyben megtermelt élelmiszer alapanyagok piacra szállítása drágává vált. A gondokon úgy próbál a modell túllépni, hogy a helyi alacsony keresletet a látogatók által támasztott kereslettel növeli meg, és ezáltal a helyben megtermelt áruk helyben értékesítésével javítja a versenyképességet.

A különböző tevékenységeket és szolgáltatásokat tehát a látogatók kiszolgálása tartja egy rendszerben. Minden cselekedet egyszerre szolgálja a látogatók ellátását - elméleti és gyakorlati ismeretekkel, a helyi árutermelés termékeivel-, illetve a helyi jövedelemtermelést. Mivel mindezt a fenntartható erőforrás-használat módjára építi, ezért nem sérti, sőt ellenkező módon inkább elősegíti a helyi környezeti értékek megőrzését.

A társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés célja a felhívás szerint térségi szintű, turisztikai termékcsomagok és kisléptékű tematikus turisztikai fejlesztések támogatása, melyekkel megyei szintű turisztikai vonzerő elemekre épülő, koordinált fejlesztések valósíthatók meg. Ennek keretében a helyi, térségi jelentőségű, turisztikai vonzerőt képező kulturális, épített, természeti örökség turisztikai hasznosítására, fejlesztésére nyílik lehetőség a térség gazdaságának diverzifikációja, a helyi gazdaság élénkítése, és a foglalkoztatás növelése érdekében.

A Gömör Szíve – Szív Útjai pályázati program eredményeképp létrejövő attrakció tematikus élményút, mely 5 település természeti és kulturális adottságaira építve, Putnok Város Önkormányzatának konzorciumi vezetése mellett 13 állomást és tanösvényt magába foglaló, részleteiben jellemzően néhány órás, összességében több napos kikapcsolódást jelentő turisztikai program falusi környezetben. A konzorcium tagjai oly módon állították össze programjuk alapjait, hogy abban bárki találjon számára megfelelő elemet, az is, aki a túrázást, az is, aki a kézművességet, az is, aki csak a természetben töltött időt értékeli leginkább.

A projekt keretében létrehozandó tematikus út állomásai, tanösvényei:

1. Szíves Fogadó Gömörszőlős

2. Gömöri Termékház Gömörszőlős

3. Biokertes Vendégház Gömörszőlős

4. Extenzív gyümölcsös Gömörszőlős

5. Illatporta és csűr Imola

6. Rekreációs Park Imola, Szuhafő

7. Ragályi Ferdinánd Látogatóközpont Ragály

8. Szőlőhegyi Tanösvény Ragály

9. Öreg Tölgy Útja Ragály

10. Kézműves Ház és Kiállítóterem Szuhafő

11. Újhegyi Kilátó – leskunyhók Szuhafő

12. Hagyományok Háza Trizs

13. Meseerdő Trizs

A meglévő és újonnan kialakítandó helyszínek alkalmasak arra, hogy különböző időtartamú tartózkodásokhoz nyújtsanak megfelelő hátteret. A létesítmények egyszerre szolgálják az élményszerzést, a konkrét ismeretek elsajátítását, és támogatják a fenntarthatóság értékeinek megszerzését.

A konzorciumi tagok által határolt térségben, bár természeti és kulturális adottságai kiemelkedők, ez idáig nem volt jelentős mértékű a turistaforgalom, ami a projekt megvalósítása nélkül a későbbiekben sem növekedhetne, azonban támogatás elnyerése esetén a projekt megvalósítása pozitív eredményeket vonzhat magával, mint a térség, mint a település, mint a lakosság és a Gömörbe látogató turisták számára is. A projekt fejlesztési eredményeként csökkennek az infrastrukturális és szolgáltatási hiányosságok, mivel a fejlődés hatására a térség lakosságának életminősége javul, kulturális, szabadidős programok lehetősége bővül, prevenciós, rehabilitációs és csoportos foglalkozások szerveződnek, a kulturális és közösségi élet gazdagodik, emellett az önkormányzatok és civil szervezetek működési feltételei javulnak.

Összességében tehát megállapítható, hogy a Gömör Szíve – Szív útjai projekt megvalósítása, majd annak fenntartása, a gyönyörű környezetben kialakított turisztikai élményút térségi jelentőségű, nem része országos vagy nemzetközi hálózatoknak, de a térségben, illetve helyben tartózkodási időt hosszabbító lehetőséget jelentenek, ezáltal – közvetett módon – jelentős helyi-térségi foglalkoztatás-bővítési potenciált hordoz magában, akár már rövidtávon is gazdasági és társadalmi pozitív hatásokat vonhat maga után.

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép

kép